LATIN-SZERETŐKNEK :)

Objektív-szubjektív; abszolút-relatív… mindennapos szavakként „életben tartják” a latin gyönyörűségét. Ízlelgetem őket torkomban és elmémben, merengek rajtuk, míg eljutnak mindenkori végső helyükre: a szívembe. Érzéssel töltöm meg őket, akaratlanul is.

Elképzelem az objektívet, amolyan „kishercegesen” a nagyon-fontos-ember bolygóján – és belefacsarodik a szívem. De ujjong a lelkem, amikor látom a szubjektívet klasszikusok, haditudósítások révén. Amikor egy csepp valódi figyelem akár még a lövészárokban is varázserővel bír. Amikor megszűnik létezni az objektív az ellenségben, és megszületik a szubjektív két érző emberi lélekben.

Egy orvosnak alap, hogy akár egy végzetes diagnózisban is az objektív feladatot látja. De ugyanaz az objektív papírdarab hirtelen szubjektív és rémség és rettenet lesz, ha a saját gyerekéről van szó…

Elgondolkodtató, hogy talán az egyetlen abszolút igazság az, hogy minden relatív :)

Abszolút hálával merengek azon, mennyire szerencsés vagyok. Objektív.

Relatív jólétben, egészségben, külső-belső békében. Szubjektív.

És igyekszem objektív adni, amíg szubjektív van miből :)