“Break a pact. Accept forgiveness. And make a bet. […] And, in addition to those three things, courage is needed. A woman's courage, not a man's.”

Eleve kettősség volt bennem, mert mondhatni „véletlen” akadt a kezembe ez a könyv, és mert „csakazértis” kezdtem bele, pedig nem vagyok oda Coelho-ért (értelek, #Trixi ;)).

De ennek dacára nagyon is a hatása alá kerültem!

Ott kezdődött, hogy a valkűrökről eleve nagyot tévedtem: nem régimódi táncokról van szó (ah, de ciki), hanem skandináv mitológiai alakokról! Bármennyire is hatásvadásznak tituláltam a párhuzamot, végigizgultam a szimbolikus harcot, amelyben a gyarló ember megküzd magával, elesik, majd a valkűrök segítségével megszabadítja magát a démonjaitól, hogy egy tisztább és erősebb lélekként létezhessen tovább. Egy nő bátorsága mindennél erősebbé teszi a férfit, akit szeret.

A valkűrök harcias angyalok, felkavarják a legapróbb zavart is a házasságuk békés vizében, ízekre szedik nemcsak az önámítás, de az önbecsülés minden morzsáját is, hogy a végén valóban csupán vegytiszta szeretet maradjon bennük. És bennünk is. Életünk minden eseménye és szereplője iránt. Még akkor is, ha személyes gyengeségeinkkel szembesülünk eközben.

Én például a megszokott rutinjaimmal, melyek egy ponton túl akár rabszolgává is tehetnek…

További érdekesség, hogy Coelho magából is többet ad ebben a történetben, mint más regényeiben! Egész kellemesen csalódtam, köszönöm!