Ha csak EGYETLEN könyvet tarthatnék meg magamnak, most biztos EZT választanám. Ez az egy könyv egy egész életre elegendő felismerést tartogat! Hiába a több mint 700 oldal, hiába a háromezer éves egyiptomi „díszlet”, sokadszor olvasva is mindig azon drukkolok, hogy bárcsak még folytatódna! A fogalmazás, a nyelvezet katartikus (hála Gombár Endre fordításának)!

A történet pedig felemel és megbotránkoztat, akár a jelen…

Sosem láttam például szerényebb és tisztább, feltétel és játszma nélküli szülői (sőt, hitvesi) szeretetet, mint a Szinuhét befogadó házaspáré. Sosem hallottam annál pusztítóbb vonzalomról, mint amit az ifjú Szinuhe az első szerelemnek hitt. Sosem tapasztaltam annál kíméletlenebb őszinteséget az elkövetett tévedések beismerésében, mint amivel az érett Szinuhe magát szembesíti. Sosem láttam olyan szívből jövő ragaszkodást, amely egy rabszolgát a legigazabb baráttá képes tenni, áthidalhatatlan fizikai és társadalmi távolságok ellenére is. Nem hittem, hogy valaha is elfogadom, sőt becsülni tudom a tiszteletnek azt a módját, amely egy életreszóló, bizalmi kapcsolat teljes megszakításában fejeződik ki. Felfoghatatlan fordulatokat láttam arra, ahogy a kötelességtudat és büszkeség elhomályosít józan észt, etikát és jóérzést. Átéltem a történet sodrásában több bosszút, aminek elfogadtam a jogosságát, és olyat is, amit mélységesen megvetettem. Világbékés-csillámpónis lelkem sokszor váltott ugyan gyilkos indulatra, de még többször nyugtáztam az eseményeket az egyiptomi szlogen szerint: hiába, „így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is”. Újra és újra beláttam, hogy a leghatalmasabbak ugyanazokat a szenvedéseket élik meg, és ugyanazokat az örömöket hajszolják, mint a legszegényebbek. Irtózattal vagy épp csodálattal tekintettem egy halottmosó, rabszolga vagy börtönőr életére, mely éppúgy lehetett a legalantasabb, mint akár a legteljesebb. Teljesebb még annál is, mint ami egy hadvezérnek, papnak vagy magának a fáraónak jutott.

Mert a teljesség sosem ezeken a világi dolgokon, de még nem is az isteni vonatkozásokon múlik, csupán azon, mennyire vagyunk képesek észrevenni, beengedni és értékelni életünkben a szeretetet. Így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is.