kapaszkodOOOOK…Jesszuskám… A baleset után, 32 éve kábé pont így feküdtem naphosszat, mint most. Najó… azért akkor sokkal rosszabb állapotban! De az érzés hátborzongatóan hasonló, a kiszolgáltatottság, az ijedtség, na és persze a dac. Ilyen nincs!!! Hmm. Csak ne olyan hevesen, Mártikám! Nézzük csak, azóta sokminden változott.

Most például már tudom, hogy segíteni fog, ha megtalálom ebben a helyzetben is azt, AMI JÓ NEKEM. És nagyon erre a valami jóra koncentrálok! Óriási a csábítás, hogy elkezdjem sajnálni magam (elkezdtem), és azt boncolgatni, hogy miért és hogyan lépek újra és újra ugyanabba a sz…ba. Leállítom magam. Nem számít. Az számít, hogy régen és most is körbe ölel a CSODA: az élet, a gondviselés. Most ráadásul igazán luxuskörülmények között vagyok kiszolgáltatott. Nemhogy teljes méltóságomban, de egyenesen királykisasszonyos kényeztetésben van részem. Imádott férjemnek hála. És a dac mellett kicsit szégyenlősen és nagyon gyakorlatlanul, mégis próbálom alázattal viszonozni a kapott méltóságot.

Hagyom a kemény csaj maskarát és megpróbálok inkább cuki csaj lenni. Mérhetetlen hálával, amiért NŐ lehetek az én FÉRFI párom mellett.

Csak hab a tortán, ahogy nagy hálámban meghallom, hogy ez az én férfim éppen átvesz a futártól egy csomagot nekem!! Már az elnéző somolygása is gyógyít, ahogy hozza nekem befelé. Majd’ kiugrok a bőrömből örömömben, amikor meglátom: A TÁSKA!!! AZ A TÁSKA!!! És ekkor már mindketten fetrengünk a nevetéstől. Éppen most tényleg csak egy táska hiányzik a boldogságomhoz! A pillanat annyira, de annyira abszurd és fantasztikus… hogy az már egy másik történet. Amiért muszáj lesz újra meggyógyulnom. 🙏KÖSZÖNÖÖÖÖM!! 💝🥰💝